Madonna koncert Amszterdamban 2015

Madonna AmsterdamA pop királynője 2015. augusztusától egy világkörüli turnén fog megint majd részt venni. Jó hír a Madonna rajongóknak, hogy az énekesnő két koncertet is fog majd adni a turnéja során a holland fővárosban Amszterdamban.

Madonna egy amerikai énekesnő, dalszövegíró, szinésznő és sikeres üzletasszony is egyszemélyben. Madonna legjobban kirivó stílusáról ismert, mely rövid időn belül nagy sikereket hozott az énekesnő számára. Madonna a pályafutása során az egyik leginspiralóbb és legmeghatározóbb alakja lett a zene világának és több díjat is nyert, többek között egy Grammy-díjat a legjobb pop albumért 1999-ben, egy Golden Globe-díjat a legjobb női főszereplőnek 1997-ben és még egy Rock and Roll Hall of Fame-nek is a tulajdonosa.

A pop királynője 2015. március elején dobta piacra legújabb albumát a Rebel Hearts albumot, mely az énekesnő 13. albuma. Madonna 2015. nyár végétől egy világkörüli turnén fog majd részt venni és a The Rebel Heart Tour összesen 46 koncertet fog majd adni világszerte. Európában 20 koncertet Észak-Amerikában pedig összesen 26 koncertet fog majd adni. Amszterdamban Madonna két nap is fellép majd, mindkettő a Ziggo Dome-ban lesz majd látható. Az első Madonna koncert 2015. december 5-én a második koncert pedig a rákövetkező nap 2015. december 6-án lesz majd megrendezve. Jegyek a koncertekre már kaphatóak.

Ha még többet megszeretnél tudni a jegyekről kattints erre a linkre még több információért: WorldTicketShop.

Kiss koncert Amszterdamban 2015-ben

Kiss AmsterdamA világhires amerikai rock együttes, a Kiss 2014. júniusa óta egy világkörüli turnén vesz részt, melynek keretein belül a holland fővárosba Amszterdamba is ellátogat majd.

A Kiss egy amerikai hard rock együttes, amit még 1973-ban alapitottak New Yorkban. Az évek során az együttes felállása sok változáson ment keresztül, így az együttes mai tagjait Paul Stanley, Gene Simmons, Eric Singer és Tommy Thayer alkotják. Az együttes legkönnyebben erős arcsminkjéről és fellépő ruháiról ismerhető fel, ami az évek során az együttes védjegyévé is vált. Az amerikai rock együttes rövid időn belül, az első albumuk a Kiss album 1974-es kiadása után, az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb együttessé nötte ki magát. A Kiss legutolsó albumát a Monster albumot még 2012-ben dobta a piacra, 2014. június 23-a óta pedig egy világkörüli turnén vesz részt az együttes, melynek során Amszterdamba is ellátogat majd. A The Kiss 40th Anniversary World Tour 2014. nyarán kezdett el turnézni és összesen 91 koncertet fog adni világszerte. Amszterdamban a Kiss koncert 2015. június 18-án lesz majd megtartva a Ziggo Dome-ban, amit a június 16-i párizsi koncert előz meg. Jegyek a koncertekre már kaphatóak.

Ha még többet megszeretnél tudni a jegyekről kattints erre a linkre még több hasznos információért: WorldTicketShop.

Taylor Swift koncert Amszterdamban 2015-ben

Taylor SwiftTaylor Swift egy hatalmas koncerttel vár mindenkit a holland fővárosban Amszterdamban 2015. júniusában. Taylor Swift egy amerikai énekes és dalszövegíró, aki a második albumának a Fearless 2008-as piacra dobása után ért el nemzetközi sikereket a zene világában.

Az énekesnő harmadik albumát a Speak Now albumot 2010-ben adta ki, majd a negyedik albumát a Red albumot pedig két évre rá 2012-ben jelentette meg. A negyedik albumról a legismertebb dalai a We Are Never Ever Getting Back Together és az I Knew You Were Trouble voltak. Taylor Swift legújabb ötödik albuma a 1989 album tavaly, 2014-ben került a boltok polcaira és ebből az alkalomból egy világkörüli turnén fog majd részt venni 2015. májusától egészen 2015. decemberéig. Taylor Swift a turnéja során összesen 79 koncertet fog adni ebből mindössze csak nyolcat Európa nagyobb városaiban, többek között Amszterdamban, Londonban, Glasgowban és Manchesterben is. A The 1989 World Tour az amerikai énekesnő negyedik világkörüli turnéja lesz, amely az utolsó albumát a 1989 albumot népszerűsíti. A holland fővárosban Amszterdamban a koncert 2015. június 21-én vasárnap lesz majd megtartva a Ziggo Dome-ban. Jegyek a koncertre már kaphatóak.

Ha még többet megszeretnél tudni a jegyekről és az árakról kattints err a linkre még több hasznos informacióért :WorldTicketShop.

Sting és Paul Simon koncert Amszterdamban 2015-ben

Sting AmsterdamSting és Paul Simon két koncertet is fog majd adni a holland fővárosban, Amszterdamban a 2014-2015-ös turnéjuk során. Sting egy angol énekes, zenész, dalszövegiró, aki a The Police együttes frontemebere és dalszövegirója is volt egyben.

Paul Simon egy amerikai énekes és dalszövegiró, aki a Simon and Garfunkel duónak az egyik alapitó tagja. Simon irta a dalokat az együttesnek, többek között a legismertebb számaikat is, mint a The Sound of Silence, Mrs. Robinson és a Bridge Over Troubled Water. A duó felbomlása után Paul Simon egy sikeres szólókarrierbe kezdett, melynek során számtalan albumot dobott piacra. Mindkét énekes számos díjat nyert a pályafutásuk során és a legsikeresebb előadók között vannak számon tartva az egész világon. Paul Simon és Sting még 2014-ben Észak-Amerikában kezdte a turnéját, amit 2015-ben Európában folytatnak. Az On Stage Together turné során több, mint 51 koncertet fognak majd adni világszerte, többek között a nagyobb európai városokban is, mint Amszterdam, Párizs, Barcelona, Glasgow és London. A holland fővárosban a koncertek 2015. március 22-én vasárnap és 2015. április 18-án szombaton lesznek majd megtartva. Mindkét amszterdami koncert a Ziggo Domeban lesz majd. Jegyek a koncertekre már kaphatóak.

Még több információért a jegyekről és az árakról itt olvashatsz: WorldTicketShop.

U2 koncert Amszterdamban 2015-ben

U2 AmsterdamA U2 következő évben, 2015-ben Hollandiába is el fog látogatni a világkörüli turné során és Amszterdamban is szinpadra fog majad állni.

A U2 egy ír rock együttes, amit még 1976-ban alapitottak és jelenlegi tagjai Bono, aki az együttes énekese és frontembere, The Edge, Adam Clayton és Larry Mullen, Jr. A U2 első albumát a Boy albumot még 1980-ban adta ki és azóta számtalan albummal rukkolt már elő, összesen 13-mal. Az együttes legújabb albuma a Songs of Innocence album ebben az évben, 2014. szeptemberében jött ki és ebből az alkalomból az ír rock együttes egy világkörüli turnéba fog kezdeni 2015-től. Az Innocence + Experience Tour az együttes 15. koncert turnéja lesz majd és összesen 60 koncertet fog majd adni szerte az egész világon. Az Innocence + Experience Tour Hollandiába is el fog majd látogatni 2015-ben többek között a fővárosban Amszterdamban is fel fog majd lépni. Amszetrdamban összesen 4 koncertet fog majd adni, az első U2 koncert 2015. szeptember 8-án kedden lesz, a második koncertjük 2015. szeptember 9-én szerdán, a harmadik koncert 2015. szeptember 12-én szombaton és az utolsó U2 koncert Amszterdamban pedig a rákövetkező nap 2015. szeptember 13-án vasárnap lesz majd látható. Mind a négy U2 koncert Amszterdamban a Ziggo Domeban lesz majd megrendezve.

Jegyek: WorldTicketShop.

 

Taylor Swift koncert Amszterdamban 2015

Taylor Swift AmsterdamTaylor Swift 2015. nyarán a holland fővárosban Amszterdamban fog koncertezni. Taylor Swift egy amerikai énekes és dalszövegíró.

Legnagyobb zenei áttörése az énekesi karrierjében 2008-ban volt, amikor piacra dobta második albumát a Fearless albumot. Az énekesnő Fearless albuma az egyik legtöbbet eladott albumok egyike volt az Egyesült Államokban. Swift harmadik albumát a Speak Now albumot 2010-ben adta ki, negyedik albumát a Red albumot pedig 2012-ben. A negyedik albumáról a I Know You Were Trouble és a We Are Never Ever Getting Back Together slágerek toplistás dalok voltak. Taylor Swift ötödik és egyben legújabb albumával az 1989 albummal ebben az évben 2014-ben jött ki. A legújabb albumáról a Shake It Off és a Blank Space számos toplista elejére került. Taylor Swift 2015. májusától egy koncert turnén fog majd részt venni és ebből az alkalomból Hollandiába is el fog majd látogatni. A The 1989 World Tour lesz az amerikai énekesnő negyedik koncert turnéja, aminek keretein belül 73 koncertet fog majd adni. Hollandiában a koncert a fővárosban Amszterdamban lesz majd megrendezve a Ziggo Domeban. A koncert 2015. június 21-én vasárnap lesz majd látható. Jegyek a koncertre már kaphatóak.

Ha még többet megszeretnél tudni a koncertjegyekről kattints erre a linkre: WorldTicketShop.

Toto koncert Amszterdamban 2015-ben

Toto AmsterdamAz amerikai rock együttes Toto egy hatalmas koncertet fog adni a holland fővárosban Amszterdamban a következő év, 2015. elején.

A Toto egy amerikai rock együttes, amit még 1977-ben alapitottak. Az évek alatt az együttes számos tag változáson ment keresztül és mai tagjai között szerepel Joseph Williams, David Paich, Steve Porcaro, Steve Lukather és Keith Carlock is. David Hungate és Mike Porcaro vendég fellépőként az együttessel turnéznak a világkörüli turnéjuk alatt. A rock együttes világra szóló sikereit a negyedik albumuk kiadása a Toto IV album hozta meg. A Toto IV albumot még 1982-ben dobták a piacra és hamarosan a Toto a legsikeresebb rock együttesek egyike lett. Az albumról a legismertebb dalaik a Rosanna és az Africa voltak. Az együttes 2014-től egészen következő évig, 2015-ig egy világkörüli turnén fog majd részt venni, aminek keretein belül rengeteg országnak és vársonak lesz majd a fellépője. A koncert turnén belül az amerikai rock együttes Hollandiába is el fog majd látogatni. Hollandiában a koncert a fővárosban Amszterdamban a Ziggo Domeban lesz majd látható és a koncert 2015. május 30-án szombaton lesz majd megrendezve. Jegyek a koncertre már kaphatóak.

Ha még többet megszeretnél tudni a jegyekről és a jegyárakról kattints a következő linkre még több információért: WorldTicketShop.

Enrique Iglesias koncert Amszterdamban

Enrique IglesiasEnrique Iglesias Spanyolországban született, de már egészen fiatal korában az Egyesült Államokban nevelkedett. Iglesias énekes, zeneszerző és színész. Karrierjét a 1990-es években kezdte és az egyik legnépszerűbb énekes lett Latin Amerikában és nagy sikereket ért el a hispániai piacon is az Egyesült Államokban. Ő az egyik legtöbb albumot eladó spanyol énekes, az évek alatt több mint 100 millió albumot adott el világszerte.

Enrique Iglesias új albumával turnézik ebben az évben, turnéja során számtalan városban és országban meg fog fordulni. Turnéját az Egyesült Államokban és Kanadában kezdi, majd következő állomása Európa lesz. Olyan európai országoknak lesz majd a vendége, mint Spanyolország, ahol több városban is fog koncertezni, Belgium, Németország, Franciaország es az Egyesült Királyság. A legújabb albumával a Sex and Love című albumával turnézik, ami 2014. március 14-én jött ki. Ez a tizedik studióalbuma. Az albumról a Loco, El Perdedor és a Bailando az amerikai toplistákon az első helyre kúsztak föl. Az albumon olyan vendég előadók is szerepelnek, mint Jennifer Lopez, Kylie Minogue, Pit Bull és még sokan mások. Hollandiában a koncert Amszetrdamban a Ziggo Domeban lesz megtartva. A koncert 2014. november 18-án lesz majd látható. Jegyek a koncertre már kaphatóak.

Ha te is elmennél a koncertre és még többet megtudnál a jegyekről és koncertről, kattints az alábbi linkre.

Jegyek:
WorldTicketShop