Kiállitás Rembrandt kései munkáiról

Late RembrandtEbben az évben a Rijksmuseum egy rendkivüli Rembrandt kiállitással vár mindenkit február közepétől egészen május közepéig.

20 év után először a múzeum egy komplett kiállitást szentel a holland aranykor legkiemelkedőbb festőinek egyikének. Ez az első kiállitás Hollandiában Rembrandt kései munkáiról, ahol több mint 100 különböző festményt, rajzot és vázlatot ismerhetnek meg a látogatók. A képeket különböző múzeumokból és magángyűjteményekből állitották össze a kiállitás idejére. Rembrandt egy holland festő volt, aki 1606-ban született és 1669-ben halt meg. A mai napig az egyik legkiemelkedőbb festők egyikeként tartják számon és munkássága hatalmas hatással volt a művészetek fejlődésére. Ez az első alkalom, hogy a múzeumban Rembrandt késői korszakából fentmaradt képeket mutatnak be, melynek során a látogatóknak lehetőségük lesz, hogy jobban megismerjék a holland festő kései munkásságát és legszebb darabjait is egyben. A tárlat során a látogatók egy tágasabb képet kaphatnak Rembrandt festészetének az átalakulásáról és annak főbb jellemzőiről és stilusjegyeiről a kiállitott képeken keresztül. Rembrandt utolsó éveiben festette a legszebb öarcképeit, melyeken tisztán kivehetőek a fájdalom és a szomorúság jelei. A tárlat a holland fővárosban, Amszterdamban a Rijksmuseumban lesz majd megtekinthető 2015. február 12-től egészen 2015. május 17-ig.

Rijksmuseum
Postbus 74888, 1070 DN Amsterdam, Hollandia

Ha még többet megszeretnél tudni a kiállitásról és a múzeumról látogass el erre az oldalra.

Fotókiállitás

A fotókiállitás a Rijksmuseumban lesz majd látható 2014. novemberétől egészen következő év januárjáig. A múzeumban rengeteg féle különleges fénykép lesz kiállitva különböző fotósoktól, többek között Brassaï, Ed van der Elsken, John Gutmann, Lewis Hine, William Klein, Jacques-Henri Lartigue, Joel Meyerowitz, László Moholy-Nagy, Eadweard Muybridgetól stb.

Modern Times

A kiállitáson a 20. századból fennmaradt képeket lesz lehetőséged közelebbről is megismerni. A múzeum több mint 400 fényképet sorakoztat fel és a kiállitáson a látogatóknak lehetőségük lesz arra is, hogy nyomon kövessék a fényképezés különböző fejlődési szakaszait. Ez az eddigi legátfogóbb és legnagyobb fotókiállitások egyike a vársosban és olyan képeket is megvizsgálhatsz, melyek eddig soha nem voltak még kiállitva.

A tárlat legfőképpen a fényképezés különböző fejlődési szakaszaira fekteti a hangsúlyt, hogyan, milyen körülmények között és mikor születtek a szines fényképek, milyen szerepe volt a fényképeknek ebben az időben, mikor jelentek meg a különböző újságokban és magazinokban és a reklámokban először. A Rijksmuseum egy új és különleges szemszögből mutatja be a művészetnek ezt az ágát. A kiállitás Modern idő.

A fényképek a 20. századból a holland fővárosban Amszterdamban van kiállitva. A kiállitás 2014. november 1-től egészen következő év 2015. január 11-ig vár minden érdeklődőt.

Rijksmuseum
Museumstraat 1, 1071 XX Amsterdam, Holland