5 dolog, amit mindenképp ki kell próbálnia, ha Amszterdamban jár

Hollandia fővárosa, Amszterdam virágzó és gyönyörű város, emellett pedig nem túl nagy. Mégis hasznos tud lenni egy olyan összeállítás, amely ahhoz ad ötletet, mi az, amit mindenképp érdemes kipróbálni, ha az ember Amszterdamban jár.

1. Hajókázás a csatornán.

Bizony, ez egy olyan program, amit semmiképpen se hagyhat ki az ember, ha turistaként jár Amszterdamban. Mint azt bizonyára Ön is tudja, a városnak hatalmas csatornahálózata van, mondhatnánk, ez Nyugat-Európa Velencéje. Bár itt nem gondolán közlekednek az emberek, mégis érdemes befizetni egy hajókázásra a csatornán, hiszen a vizet járva minden érdekességet láthat az ember.

Cruise Amsterdam

2. Biciklizés.

Hollandia fővárosában az első számú közlekedési eszköz a bicikli. Ezt a szabályt olyan szigorúan betartják, hogy még a tömegközlekedési eszközök is minden további nélkül megvárják, ameddig a biciklista eléri célját és esetleg a villamossíneken kell ehhez közlekednie. Ettől függetlenül vigyázzon magára, mert az ügyetlenkedő biciklistáknak nehéz sorsa van Amszterdamban.

3. Ételek.

Talán nem hallott még a különleges holland ételekről? Pedig van ilyen, mégpedig nagyon egészségesek! Mivel Hollandia az Északi-tenger mellett helyezkedik el, ezért az ország halfogyasztása magas szinten áll. Ha szereti a halat, mindenképp kóstolja meg az amszterdami halételeket. A minőség és a frissesség is garantált, hiszen az az étel, amelyet Ön ebédre elfogyaszt, hajnalban még úszkált. A különböző tengeri herkentyűk és halkülönlegességek még azok számára is ízletesek lehetnek, akik nem is szeretik a halat.

4. Sörök.

Amstel BeerMint azt bizonyára Ön is tudja, Amszterdam a híres Heineken sör hazája. Talán meglepődik, ha azt mondjuk, hogy közel sem ez a legfinomabb holland sör. Ha a fapapucsok földjén jár, mindenképpen kóstolja meg az eredeti holland Heineken mellett a többi, nem olyan híres holland illetve belga sörkülönlegességeket. Mivel Hollandia a BeNeLux államok része, természetes, hogy Belgium sörei is könnyen elérhetők.

5. Sajt.

Hollandia mondhatni, hogy sajt nagyhatalom. A hatalmas, malomkerék nagyságú sajtkülönlegességekbe gyakran belefuthat az ember a várost járva, különböző sajt üzletek kirakataiban. Ezek a fantasztikus sajtok nem is túl drágák, hiszen Hollandiában nem számítanak hiánycikknek. Van olyan hatalmas sajthenger, amit csak törni lehet, a kés ugyanis nem birkózik meg a feladattal. Ha szereti a különleges gasztronómiai élményeket, akkor mindenképpen kóstolja meg a holland sajtokat, amikor Amszterdamban jár, sőt, vegyen belőle egy keveset, hogy az otthoniak is élvezhessék a finomságokat egy kis szőlő, dió és kellemes bor mellé.

Bár Hollandia nem egy nagy ország, ahogy fővárosa, Amszterdam sem egy metropolisz, mégis sok a tennivaló. Ha ezt az összeállításunkat együtt használja azzal, amely 5 kihagyhatatlan helyről szól Amszterdamban, garantáljuk, hogy egy felejthetetlen nyaralásban lesz része a tulipánok hazájában!

Leave a Reply